2014. február 27., csütörtök

Stay here Tonight 38.rész - Az árulók

38.rész
Az árulók







Abby
A csodás pillanatot egyszer valami úgy is tönkreteszi. Túl tökéletes minden…
Ellöktem magamtól Sungmint majd előrántottam a kardomat és támadó pozícióba álltam. Az egyik vámpír, akit nem régen érzékeltem a közelben most itt állt előttem pár méterre. Biztosra vettem, hogy kettő volt itt, előttem még is egy állt.
- Oh, Ne haragudjatok, hogy megzavartam a romantikus pillanatot. – mondta gúnyosan és mertem volna fogadni, hogy egy mosoly is párosult mellé.
- Mit keresel itt? – sziszegtem idegesen.
- Parancsot teljesítek! – válaszolta egyhangúan.
- Miféle parancsot? Tudod nagyon jól, hogy semmi keresni valód itt! – förmedtem rá, mire halkan felnevetett.
- Te nem parancsolhatsz nekem, akik az árulókkal szövetkeznek, azokat semmibe kell néznem!
- Miféle árulok, Changmin? Itt, aki áruló az te vagy és Yunho, nem pedig Mi! Jobb, ha az agyadba vésed! – emeltem fel a hangom. A düh kezdett eluralkodni rajtam, főleg, hogy ki nem állhattam a nyálas képű, kétszínű hülye gyereket.
- Én áruló? –nevetett fel úgy hogy az egész erdő bele zengett. A várnyomásom az egekbe szökött.
- Ne játssz az életeddel, te kölyök! – förmedtem rá.
- Az hiszed, félek tőled? – hangja, mint mindig a legkomolyabban csengett.  Amióta ismertem, mindig ilyen volt, de aki jobban ismerte az tudta, hogy ez mind csak álca. Gyenge volt, de ezt még saját maga sem merte bevallani pedig ezért van, ott ahol most. Gyűlöltem őt, pedig aki ismert tudta, hogy nem mindig volt ez így…
- Jobb lenne! – sziszegtem dühösen.
- Jobb lesz, ha távozol! Nem nézzük jól szemmel, ha itt vagy! – szólalt meg mellettem álló Sungmin.
- Kussolj te kutya! – förmedt rá, mire Sungmin szemei vörösre váltottak és egy hangos morgás hagyta el a száját. Mire egyet pislogtam már egy életnagyságú farkas nézett farkas szemet Changmin bárunkkal.
- Kellett ez neked?
- A játék még csak most kezdődik! – érződött a hangjából, hogy a mosoly levakarhatatlan az arcáról.
Hogy is magyarázta Leeteuk a társunkkal való kommunikációt? 
Minél jobban rá hangolódsz, társad lelki hullámaira annál előbb léphetsz vele kapcsolatba. Pusztán gondolattal tudsz vele kommunikálni. Ritkán fordul elő, nem mindenki tud kommunikálni a társával a gondolatok segítségével. Miután a lelki összekapcsoltak ezek után már könnyedén üzenhet a másiknak a harc közben” – hangozott fejemben bölcs leaderünk okossága.
Ez mind szép és jó, de időm semmi. Ki tudja, mennyi időt venne el ez lélek össze izélős cucc. De ha nem próbálom meg Sungmin szét fogja tépni Changmint azt pedig bármennyire is jó lenne eltávolítani a Föld felszínről egyelőre nem, tehetem meg.
Mit tegyek?
Az idő, mintha megfagyott volna körülöttünk csak a fák susogását lehetett hallani. Changmint arca komollyá vált szemei felizzottak. Ő készen állt arra, ami bennünk még csak gondolatban merült fel. Harcolni akart, megmutatni mire képes egyedül. Bár mi ketten voltunk és ismertük az erejét, de hosszú idő telt el a csapatból való távozása óta. Erősebb lett, ki tudja mennyire.
Itt volt az idő cselekedni kellett, ellöktem magam földtől kardomat a levegőben tartva ugrottam felé.
Állj! – üvöltöttem belül, mikor láttam, hogy Sungmin rá akarja vetni magát Changminra.
Egy szót sem ejtettem ki a számon, ami még inkább meglepett, hogy Sungmin azonnal meg is állt. Nem volt időm meglepődni, mert mire észbe kaptam Changmin már ütni készült, elhajoltam tőle mire kezemben lévő karddal elsuhintottam a feje felett.
Mi volt ez? – kérdezte értetlenül Sungmin.
Nincs időnk ezen meglepődni! Segíts! – utasítottam. Egy pillanatra nem figyeltem és egy jól irányzottat kaptam a szemem alá, amitől a földre is kerültem. Nem elég, hogy gyorsabb lett, de még erősebb is. Sungmin rávetette magát és majdnem széttépte.
Sungmin sokkal erősebb volt, ez már Joon-nal való küzdelme során is megmutatkozott.
Hagyd életben! Azt akarom, hogy jelentsen azoknak a szemeteknek! – utasítottam Sungmin-t. Ha hagyom, talán meg is öli azt pedig nem akartam. Felálltam és úgy éreztem újra magam, mint egy mosott rongy. Úgy nézz, ki sosem leszek már a régi. Sungmin Changmin felett állt, egyenesen az arcába lihegve. Képtelen volt mozogni, Sungmin tett róla.
- Nem illik a gyengébbel kikezdeni. – sétáltam oda mellé majd leguggoltam.
- Mindenki azt kapja, amit érdemel! – nyögte. Arcát vér borította, sebhelyek borították, Sungmin percek alatt padlóra tette. Farkasom rá mordult és még közelebb hajolt hozzá.
Ne bántsd! Kezdek hozzá szokni ehhez a kommunikáláshoz. - mondtam neki.
Én nem szóval, fogd be!
Akkor enged el!
Kérésemre leszállt róla majd újra ember alakba állt mellettem. A földön heverő vámpír ivadék kapva az alkalmon gyorsan álló helyzetbe tornázta magát.
- Remélem ez volt az utolsó találkozásunk! – vettetem felé dühös pillantásokat.
- Nem mondj ilyeneket, evvel csak azt mutatod ki, hogy gyenge vagy! – mosolyodott el.
- Fogd be a pofád! – ragadtam meg a kabátja nyakát, dühösen néztem rá.
- Kutyáddal könnyen vagy!
- Egykoron te is kutya voltál, áruló. – sziszegtem dühösen.
- Hagyd abba! – szólt rám Sungmin.
- Látod? Most is védelmedre kelt. – mosolyodott el gonoszul. Egyre jobban kezdett elborulni az agyam, bármelyik percben olyat tettem volna, amit más csak rémálmaimban láthat. Képes lennék itt helyben apró darabokra tépni.. – Talán… ha őt bántom, elérem, hogy engem bánts?
Düh végül eluralkodott rajtam, elmém elborult és ütni kezdem, miközben egyre több ocsmány szót üvöltöttem a képébe. Évek óta készültem erre, de a megállapodás szerint együnk sem bánthatja a másikat. Arra eszméltem, hogy Sungmin megpróbál leszedni róla, végül csak sikerült neki lerángatni róla. Levegő után kapkodva meredtem a földön fetrengő Changmin-ra, lassan elmémből is kezdett eltűnik a fekete köd.  Lassan kezdett el jutni a tudatomig mit is tettem, őszintén megvallva egy pillanatát sem bántam meg.
- Tűnj el! – mutatott dühösen az egyik irányba Sungmin de képtelen voltam le venni a szemem az éppen feltápászkodó Changmin-ról.
Most meg kaptad te szemét…
- Menj már! – kiabált rám Sungmin ami visszatérített a valóságba. Lassan fordultam meg és indultam a faház felé. Lépteim nehézkesek váltak, légzésem akadozni kezdett, szédültem csak ide-oda kóvályogtam egyik fától a másikig. Nedves dolgot éreztem végig folyni a számon majd végig a nyakamon. Kezemet orromhoz emeltem, végig folyt rajta a vér. Kezdtem érteni, hogy miért kezdtem el rosszul érezni magam. Testem, mint egy tehetetlen fal levél hullt le földre. Minden erőm elszállt, képtelen voltam mozogni. Pilláim egyre nehezebbé váltak, már erőm sem volt nyitva tartani. Lehunytam szemem, végül megszűnt körülöttem minden…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése