Stay here Tonight 28.rész - Ha vámpír van, vérfarkas is van

28.rész

Ha vámpír van, vérfarkas is van

♦Nicole♦

Nem is értem miért vagyok meglepődve. Ha vámpír van, akkor vérfarkas is...

- Nem értem miért vagy így meglepődve amikor a vámpírok létezéséről már tudsz. – mondta Kyuhyun.

Felkaptam a fejem és döbbentem néztem rá.

Honnan tudta mire gondolok?!

- T-Ti vérfarkasok...tudtok az emberek gondolataiban olvasni? – néztem rá gyanúsan.

- Nem. Miért kérded? – vonta fel az egyik szemöldökét.

- Á, semmi-semmi. – intettem le.

- De...miért mondtad el, hogy mi vagy? Nem titokban kéne tartsd?

Elmosolyodott, majd zsebre vágta a kezeit.

- Először is ha már valaki megkérdezi tőlem, hogy vámpír vagyok-e ott már nincs mit titkolni. Ráadásul csak úgy árad belőled a vámpírok szaga.

Hát ez nagyon izgi.

- Joon-al vagy?

- Igen.

- A barátnője vagy?

- Igen. T-Talán van valami ellenvetésed? – próbáltam magabiztos lenni és csípőre tettem a kezeimet.

- Dehogy. –mosolygott. – Hallottam, hogy Joon-nak van valakije, de... nem gondoltam, hogy az egy ember. – mért végig.

- Remélem már nem sokáig. – mosolyogtam.

- Ezt, hogy érted? – lepődött meg.

- Ne is foglalkozz velem. Mintha itt se lennék. – mondta egyhangúan.

- Érdekes vagy. – mosolyodott el.

Tetszik a mosolya. Sok mindent tükröz: ravaszságot, fenyegetést, kedvességet, őszinteséget és egy kis gonoszságot.

- Akkor... – gondolkodtam el. – Te és Joon ellenségek vagytok?

- Eszed akár a borotva. – gúnyolódott mosolyogva.

- Haha. – grimaszoltam. – Akkor viszont gondolom  megérted ha azt mondom, hogy nem helyes az, hogy veled beszélgetek.

- Ha nem lettem volna már lehet nem lenne kivel beszélgetned.

- Lényegtelen. – vágtam rá.

Szerényen elnevette magát majd felém nyújtotta az egyik kezét.

- Örülök, hogy megismertelek. – mosolygott.

- Tudom. – motyogtam majd megfogtam a kezét.

- Remélem még találkozunk. – mondta majd elengedte a kezem. Hátat fordított és elindult.

Ezt még nagyon megfogom bánni!

- Kyuhyun! – kiabáltam utána mire visszafordult.

Odasiettem hozzá majd kinyújtottam a kezem.

- A telefonod. – mondtam.

- Mi van vele? – lepődött meg.

- Add már ide!

Kivette a telefonját a zsebéből majd oda adta én meg gyorsan bepötyögtem a számom.

- Tessék. – adtam vissza.

Elmosolyodott majd felemelte a kezét amibe a telefon volt.

- Majd hívlak. – mondta majd elment.

Egy darabig csak álltam és néztem őt míg el nem tűnt a szemem elől.

- Király. – sóhajtottam majd megfordultam.

Ledermedtem és levegőt is elfelejtettem venni.

- E-ez nem az, aminek látszik. – jelentettem ki.

- Bajban vagy. – mondta ki Joon.

- Joon...- vettem nagy levegőt de félbeszakított.

- Még is mit keresel itt?! – háborodott fel.

- Nem gyerek vagyok akit szobafogságra ítélhetsz!

- De. Abba a világba amibe én vagyok te csak egy gyereknek számítasz. Még annak se!

- Akkor segíts, hogy felnőjek!

- Nem változtatlak át már mondtam! – kiabált eszeveszetten.

- De miért?!

- Befognád?! Ha csak ezt tudod hajtogatni inkább ki se nyisd a szád!

- Megőrültél?! Miért vagy így kiakadva?!

- Te tényleg ilyen hülye vagy?

- Hülye?! – lepődtem meg. – Rendben Joon. Te nem azt akarnád a helyembe amit én is?

- Nem! – vágta rá.

- Ne hazudj!

- Hazudik a halál! Meg egyébként is! Miért voltál Kyuhyun-al?!

- Miért is? – gondolkodtam el. – Ja igen, megmentett engem bocs, hogy nem küldtem el melegebb éghajlatra és pofoztam fel!

- Ha nem jöttél volna ide, nem kellett volna megmenteni!

- Ha elhoztál volna magaddal nem támadott volna meg senki!

- Most azt mondod, hogy az én hibám az ami történt?!

Nagy levegőt vettem majd próbáltam lenyugodni.

- Na jó. Tudod mit? Én most elmegyek erre, te meg arra és majd otthon találkozunk hátha addigra lenyugszol.- magyaráztam majd elindultam abba az irányba amerre mutattam.

- Most még is hova mész? – jött utánam majd megragadta a karom.

- Tudja a halál, eressz! – kaptam ki a karom a szorításából, majd tovább mentem.

- Szia! – mondtam mérgesen, majd mentem az orrom után.

Gratulálok Nicole. Megint alkottál.

Beültem az egyik közeli kocsmába és csak úgy vedeltem mindenféle italt aminek éppen tetszett a neve. Az asztalon könyököltem és mint aki alig él, bámultam az asztalt.

Miért nem akar átváltoztatni? Olyan gonosz! Ráadásul mindig felkapja a vizet, ha szóba hozom. Megőrülök tőle.

- Leülhetek? – kérdezte valaki.

Nem válaszoltam semmit. Úgy csináltam mint aki nem is hallotta. Nagyon nem is kellett semmit színlelem  hiszen egy hajszál választott el attól, hogy elaludjak. Végül az illető a néma kussolásomat igennek vette és leült az asztalhoz.

- Nem telt el sok idő azóta, hogy utoljára találkoztunk. – mondta.

- Jaah... – dünnyögtem majd mikor el is jutottak végre a szavai a tudatomig felkaptam a fejem és ránéztem.

- Ahj.- sóhajtottam. – Ne most. – mondtam  majd belekortyoltam a sörömbe.

- Miért ne?

- Mert így is megkavartad eléggé a port. – tettem le az italom az asztalra, majd felkönyököltem és a fejemet támasztottam.

- Sajnálom.

- Mindegy. – dünnyögtem.

- Gyere haza viszlek. – állt fel majd odajött hozzám és megragadta a karom és felhúzott a székről.

- Az kéne még! – mondtam kómásan miközben forgott velem a világ.

- Ha Joon megint meglát minket, tuti kiborul. Majd... – csuklottam egyet. – majd én haza megyek magamtól.

- Szép elképzelés. – mosolygott.

- Na gyere. – fordított nekem hátat majd letérdelt.

- Most meg mit akarsz? – kérdeztem miközben ide-oda dőltem.

- Ugorj fel.

- N-nem lehet. – kezdett egyre halkabb lenni a hangom. Már nem bírom sokáig...

- Ne kéresd már magad. – ragadta meg a karom majd a vállára tette és felkapott.

- Joon meg fog ölni... – ütögettem a hátát.

És innentől képszakadás...

Stay here Tonight 27.rész - "Volt valaki, akit ugyanúgy szerettek..."

27.rész

"Volt valaki, akit ugyanúgy szerettek..."

♦ Tiffany ♦

Teltek a napok és vártuk  Drakula felbukkanását. Bár fogalmunk sem volt róla mit teszünk, ha megjelenik. Nála nem fog működni az „Gyere, tesó üljünk, le aztán beszéljük meg és minden oké lesz „ duma. Nem. Ő ennél sokkal okosabb és többet akar csupán egy baráti beszélgetésnél. Napok óta fura érzésem van. Valami nagyon nincs rendben és hamarosan történni fog valami. GD –nek nem mertem szólni róla, mert úgy is azt mondta volna, hogy csak bemesélem magamnak így inkább nem mondtam el neki min agyalok mostanság. Felsóhajtottam majd felálltam az ágyról és lebaktattam az emeletről. A konyhába sétáltam ahol  GD ült fejét támasztotta és bámulta a asztalt.

- Történt valami? – kérdeztem halkan, mert nem akartam megijeszteni bár sosem tartozott az ijedősek közé.

- Semmi jó. – sóhajtott fel. – Még mindig nem jutottunk semmire Drakulával kapcsolatban. - dőlt hátra.

- Lehet, hogy csak egy villám látogatást tett, hogy él és virul, meglehet már rég visszament! – ültem le a vele szemben lévő székre.

- Ez nem megy olyan könnyen! Bár örülnék neki, ha ez így történne, de készül valamire!

- Honnan veszed? – kérdeztem lepetten.

- Ő Drakula! – mondta komolyan. – Szerinted feltűnik, megijesztve minket aztán szépen eltűnik?

- Jó lenne, legalább nem okozna ennyi fejtőrést. – sóhajtottam egyet majd hátra dőltem a székemben.

- Egyedül téged féltelek!

- Miért is? – pislogtam rá lepetten.

- Az erőd nem igazán hatásos rá vagy is tudod egy kicsit befolyásolni, de ahogy megpróbálnád ő már meg is akadályozza. Mi valahogy szembe tudunk szállni vele, de te ránk vagy utalva!

- Mit kell tennem, ha véletlen betoppan ? – kérdeztem tőle komolyan.

- Próbálj  meg minél  messzebbre kerülni  tőle és ha lehet mindig maradj velünk! – mondta GD. Egy pillanatra elgondolkodtam mi történne, ha tényleg betoppanna. Mi lesz  akkor, ha pont akkor jelenik  meg mikor teljesen egyedül  vagyok?  A hideg futkosott a hátamon akárhányszor Drakula neve felmerült.

- Rendben! – bólintottam.

- Most felmegyek  egy kicsit! – állt fel az asztaltól GD. – Fent megtalálsz. – mosolyodott el majd közelebb lépet hozzám és nyomot, egy puszit a fejem tetejére majd elindult fel felé. Felsóhajtottam majd felálltam az  asztaltól és kanapéra vetettem magam szétterültem rajta majd a plafont kezdtem bámulni. Percekig csak vergődtem majd mikor meguntam a szenvedést bekapcsoltam a tévét. Unottan meredtem a képernyőre miközben ide-oda kapcsolgattam az értelmesebbnél értelmesebb csatornák között. Valaki erősen verni kezdte az ajtót mire ijedtemben eldobtam a távirányított. A szívemhez kaptam a kezem és levegő után kapkodtam.

- Megyek, már csak ne verd az ajtót te idióta! – kiabáltam neki. Felálltam majd oda sétáltam az ajtóhoz. Kinyitottam egy ismeretlen srác tekintetével találtam magam szemben. Fekete hosszú haj és talpig feketébe volt öltözve. – Hát te meg ki a jó Isten vagy? – mértem végig fintorogva.

- Nem illik így fogadni egy régi ismerőst. – mosolyodott el. Gyanús ez nekem.

- Ahha. – válaszoltam unottan. – Mit keresel?

- Téged! – húzódott gonosz mosoly az arcára. Szemeim kikerekedtek és még levegőt is elfelejtettem venni.

- Ki vagy? – néztem rá rémülten. Ekkor elmosolyodott és kivillantak a vámpír fogai. A lábaim földbe gyökereztek és csak egy dolgok járt a fejemben. Miért pont engem akar?

- A legrosszabb rémálmod! – mosolygott gonoszul.

- GD!! – üvöltöttem teli torokból miközben az ajtót, nyomtam.  Hiába akartam becsukni erősen ellen tartott nekem így képtelenség volt becsukni. – GD! – kiabáltam újra a nevét remélve, hogy végre meghallja.

- Nem menekülhetsz úgy is meghalsz! – nevetett fel gonoszul.

- GD! – kiabáltam újra a nevét most már szinte hisztérikusan. – Itt van Drakula! – nyomtam, rugdostam azt, ajtót, hogy végre becsukódjon, majd kattanjon a  zár. Talán ha egy picivel erősebb lennék már rég sikerült volna. Egér utat kell nyernem még segítségét nem, kapok. Mi franc lehet GD – vel, hogy nem hallja, hogy itt kiabálok és szenvedek?

- Ohh kicsi szívem hát felismertél pedig féltem, hogy nem fogsz! – kacagott fel ördögien.

- Sajnos! – nyögtem.

- Most már beengedhetnél! – mondta egy kicsit nyugtalanul.

- Enged be a halál. – mondtam majd összeszedve minden erőmet még erősebben nyomtam az ajtót végül sikerült becsuknom azonnal elfordítottam a zárba kulcsot és amilyen gyorsan csak tudtam rohantam fel az emeletre. Egyenesen GD szobájához mentem, de mikor be akartam nyitni nem nyílt.

- Mi franc van? - kérdeztem kétségbe esetten. – Ez valami hülye vicc? – álltam meg egy pillanatra majd lentről zajt hallottam. Idegbeteg módjára dörömbölni kezdtem az ajtaján. Tudtam, hogy többiek nincsenek itthon, de Ő neki itthon kell lennie, hiszen azt mondta feljön és lepihen. Az nem lehet, hogy nem akar tudomást szerezni rólam. Lehetetlen. Mikor oldalra pillantottam Drakula dühös pillantásaival találtam magam szembe.  Azonnal vettem a lapot és berohantam Seungri szobájába és magamra zártam az ajtót. Neki dőltem azt ajtónak miközben egy halk sóhaj hagyta el a számat majd szúró fájdalmat éreztem a gerincemnél és mikor lepillantottam egy éles tárgy állt ki a hasamból. Kétségbe estem és levegő után próbáltam volna kapkodni, de nem jutottam levegőhöz és még jobban bepánikoltam. Hirtelen eltűnt belőlem az az éles tárgy majd egy erős lökést éreztem és a szoba másik végében repültem teljes erőből  neki ütközve a falnak. Halottam, ahogy csontjaim darabokra tőrnek és éles fájdalom hasít végig a testemen. Orromon, számon ömlött a vér. Mozdulni sem bírtam.

- Elérted a célod! – nyöszörögtem. – De mit vétettem, hogy meg kell halljak? – köhögtem fel.

- Gyermekeim útjában állsz! A harcban szerelemnek nincs helye! Így ha kiiktatlak GD végre újra képes lesz harcolni!

- Hát legyen úgy, ahogy te akarod! – erőltettem magamra egy mosolyt. Egyetlen egy szúrás a szívbe és vámpír örökre megszűnik létezni. Porrá lesz így létezése azok számára, akinek ez az alatt az idő alatt fontossá vált már csak emlék marad. Csupán egy emlékkép. Lassan közelített felém a tőrrel a kezében. Könnyeim folytak végig az arcomon miközben egyetlen egy dolgok járt a fejemben a szerelmem és testvérem. Remélem Abby egyszer meg tud nekem bocsájtani. GD pedig képes lesz legyőzni Drakulát én bízok benne még így is, hogy nem lehet többé vele. Hirtelen szúró fájdalmat éreztem a szívemnél majd maró érzés váltotta át. Vámpír sem élhet örökké…

Abban a pillanatban mikor szívét át szúrta a tőr porrá vált. Örökre eltűnt és talán csak azok fognak rá emlékezni, akik igazán szerették. De vajon szerelme képes lesz, elengedi halott szerelmét? Képes lesz tovább folytatni munkáját? Testvére pedig képes lesz elfogadni a tudatott, hogy testvére meghalt? Ők ketten számukra életük legfontosabb emberét veszítették el. Különböznek  de még is van bennük van bennül valami közös. Volt valaki, akit ugyan úgy szerettek..