17.rész
Whisky
♦Tiffany♦
Miután beléptünk a Black
Rose-ba, szinte azonnal vetette 2 nő Joon nyakába magát. Láttam Nicole-on ahogy
a szemei szikrákat szórnak, de próbált nem foglalkozni azzal ami történik. A
többiek szétszóródtak én meg ott maradtam Nicole-al, Joon-al és a két nővel.
- Maradsz? – kérdeztem tőle kicsit kárörvendően.
- Dehogy. – vágta rá majd el is indult a tömeg felé.
- Hülye liba. – motyogtam az orrom alatt vigyorogva.
Én is elindultam a zene irányába a sok ember közé. Semmi kötelességem nem
volt arra az éjszakára semmire se kellett figyelnem, úgyhogy ki akartam ezt
használni. Azt tehetek amit csak akarok anélkül, hogy valaki a nyakamon lógna.
Odaléptem a pulthoz majd kértem egy whiskyt. Felültem az egyik székre majd
miközben iszogattam figyelőztem. Sok ismerős arcot láttam, akik mind
Defenderek. Én is közéjük tartozom de ők most nem ismernek fel engem.
- Egy tánc? – lépett oda mellém egy pajzán mosollyal Kai.
Nem válaszoltam csak kortyoltam még egyet az italomból majd unottan
ránéztem.
- Nem. – válaszoltam.
- Ugyan már… - forgatta meg a szemeit vigyorogva majd megragadta a karom.
- Kai mondtam, hogy nem akarok! – szóltam rá majd visszaültem mérgesen a
székemre.
- Ismersz? – meredt rám.
- Én vagyok az Tiffany te balhere. – ittam bele megint az italomba.
- Hogy kerülsz ide? És hogy nézel te ki?! – akadt ki.
- Most szépen elmész mintha mi sem történt volna ha nem akarod, hogy
véletlenül miattad balul süljön el a tervünk amin GD-vel dolgozunk. Tudod
milyen morcos szokott lenni, ha keresztbe tesznek neki… - mosolyogtam.
- Chh.. – pufogott Kai majd elment.
- Tök filkó. – fintorogtam majd ittam tovább.
Miután megittam az italom levágtam
az üres üveget a pultra és felálltam. Kicsit a fejembe szállhatott az ital mert
néha megszédültem. Elfelejtettem, hogy nem vámpír vagyok így nem bírok olyan
sokat…
Néha láttam a tömegbe Nicole-t, vagy valamelyik MBLAQ tagot de csak egy
pillanatra. Táncnak nem nevezhettem azt amit műveltem csak lépkedtem ide oda.
Kezdett kiszállni belőlem a lélek. Hirtelen valaki hátulról magához ölelt én
meg reflexszerűen a karjához nyúltam, hogy lehámozzam magamról.
- Junhyung… - morogtam az orrom alatt. – Engedj el. – szóltam rá hangosan.
– Azt mondtam eressz! – kiáltottam rá miután láttam, hogy nem reagál semmit.
Kiszabadultam a szorításából de elkapta a karom és vissza rántott. Szembe
álltam vele és dühösen meredtem rá.
- Hé. – lépett oda hozzánk valaki akinek a hangja ismerős volt. Túlságosan
is. Teljesen meglepődtem.
- Engedd el. – nézett Mir Junhyung-ra.
- És ha nem teszem? – kérdezte mérgesen Junhyung.
Mir megragadta Junhyung karját amivel fogott mire engem elengedett és én
meg hátrébb léptem.
- Menj el. – nézett Mir fenyegetően Junhyung-ra miközben a karját szorította.
– Tünés. – engedte el a karját majd hátralökte.
Sosem láttam még ilyennek. Mindig kis mosolygós, gyerekes, játszadozós.
Sosem gondoltam volna, hogy van egy ilyen férfias oldala is.
- Jól vagy? – fordult felém Mir mosollyal az arcán.
- Persze. – intettem le. – Mehetsz. – mondtam neki semmit mondóan.
- Mi? – lepődött meg.
- Már jól vagyok menj a dolgodra.
- De..
- Ha valami van sikítok basszus de menj már! – kérleltem.
- Nem iszunk valamit? – vigyorgott.
- Te süket vagy? – fogtam a fejem.
- Gyere. – fogta meg a kezem és húzott maga után a tömegben a pult felé.
Mikor odaértünk leültünk de én csak unottan támasztottam a fejem. Az
idegeimre ment ez a gyerek. Mindig a nyomomba volt, egyszerűen le se lehetett
rólam vakarni. De azért mindig éreztem egy kis szánalmat amikor belegondoltam
abba, hogy mekkorát fog szegény koppanni mikor rájön, hogy nem az vagyok akinek
hisz…
- Mit kérsz? – mosolygott rám.
- Egy kólát. – mondtam unottan.
- 2 kólát kérek! – intett Mir.
- Miért iszol te is kólát? – néztem rá morcosan.
- Én nem rúghatok be. Dolgom van. – mosolygott még mindig.
- Akkor menj! – mutattam a tömegre.
- Nem. – nevette el magát.
Idegesen túrtam a hajamba és fordultam el tőle.
Miután megittam a kólám azonnal lepattantam a székemről és sietve
elindultam.
- Hé, hova mész? – szólt utánam.
- Megkeresem Nicole-t! – hazudtam.
- Várj, segítek! – mondta majd elindult utánam.
- Nem kell! – fordultam felé és nyújtottam ki a kezem.
- Miért? – biggyesztette le az ajkait és kezdtek csillogni a szemei.
Kiskutya effektus…
- Fú, de utállak! – morogtam majd intettem egyet és mentem tovább.
Az egész estém azzal telt, hogy tudtam valahol a közelembe van és figyel.
Nem tudtam, eldönteni, hogy olyan volt-e
mint egy testőr vagy mint egy pincsi kutya ami követi minden lépésem. Úgy döntöttem
nem törődöm vele. Úgy teszek mint akit nem érdekel. Elkezdtem táncolni a
zenére, és elhessegettem minden idegesítő gondolatom. Átadtam magam a zenének
és nem foglalkoztam mással. Semmin se gondolkodtam, ami jó érzés volt.
Aztán megint éreztem ahogy valaki mögém lép. Mellkasa a hátamhoz simult, és
végig simította a karom majd megfogta a kezem.
- Mir ki fog nyírni. – bólogattam helyeslően magamnak majd megfordultam.
- Én kivétel vagyok. – vigyorgott Mir.
- Te levakarhatatlan vagy… - fogtam a fejem de a végére már én is
elmosolyodtam.
- Egy tánc? – nézett rám mosolyogva a boci szemeivel.
- Van választásom? – vontam fel a szemöldököm, majd felemeltem a karom és
Mir nyaka köré fontam.
- Seungho mérges lesz. – jelentettem ki miközben egymáshoz simultunk.
- Már mindegy. Amúgy is az lesz… - mosolygott majd elkomolyodott.
- Miért? – néztem rá kíváncsian.
- Bár lehet nem látta őket. – mosolyodott el újra majd megfordított és
hátulról szorosan magához ölelt.
- Kiket? – kérdeztem.
- Joon és Nicole. – mondta ki végül.
Tehát összemelegedtek.
Egy pillanatig végig futottam az agyamon, hogy ez hogy hat ki a tervünkre de
nem akartam jobban belegondolni, mert csak a fejem kezdd el tőle fájni. Aznap
este nem akartam ilyenekkel foglalkozni. Viszont az a tény, hogy ijesztően jól
éreztem magam Mir-rel és nem akartam elválni tőle aggodalomra adott okot. Aztán megnyugtattam
magam, hogy csak amiatt a kevés whisky miatt amit ittam lehet ez…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése