Stay here Tonight 8.rész - Vesztesek éjszakája

8.rész

Vesztesek éjszakája

♦Nicole♦
Teltek múltak a napok és egyik furcsább volt mint a másik. Nem tudtam, hogy tényleg csak ennyire nehéz eset vagyok és azért nem értem vagy nem is akartam megérteni, azt ami történik körülöttem..

Megigazítottam a párnámat a kanapén majd leültem és rádőlni készültem mikor Joon megragadta a karom és felrántott a kanapéról.

- Aludhatsz a szobámba. – bökött a fejével a szobája felé.

- Nem kell kösz. – mondtam majd visszaültem de újra elkapott és felrántott.

- Vissza nem térő alkalom. Gyorsan mielőtt meggondolom magam. – mondta komolyan.

Vetettem rá pár furcsa pillantást majd elindultam a szobája felé. A hálóing amit a barátja nővére vett (állítólag) egyáltalán nem az én stílusom volt. Ahogy a legtöbb ruha sem amit adott nekem. Sok volt közte a kirívó és egyben kényelmetlen ruha. Szerencsére volt egy pár amit nagyon eltalált és megfelelt az ízlésemnek. De az a rövid hálóing nem tartozott közéjük. Utáltam.

Benyitottam a szobájába majd körbe néztem mintha akkor jártam volna ott először. Óvatosan leültem a puha ágyra majd újra körbe néztem. Az ágy túloldalánál volt egy kis éjjeliszekrény rajta egy üres pohárral. Felé nyúltam, hogy kivigyem de aztán meggondoltam magam. Inkább nem nyúlok a cuccaihoz.
Ledőltem majd betakaróztam és élveztem, hogy végre alhatok egy jót. A kemény kanapénál sokkal kényelmesebb volt a nagy puha ágy. Vigyorogtam magamba mint egy hülyegyerek.
Nem sokkal később valaki benyitott mire kinyitottam a szemem.

- Csak nem megszállt a szentlélek? – mosolyogtam Joon-ra boldogan mikor megállt az ágy mellett és engem nézett.

- Miről beszélsz?

- Hát-

- Menj beljebb. – utasított.

- Mi? – gyorsult fel  hirtelen a szívverésem és kikerekedtek a szemeim.

- Azt mondtam menj beljebb.

Legszívesebben ellenkeztem volna de valamiért nem mertem. Elég fáradtnak és nyúzottnak tűnt. Gyorsan átkúsztam az ágy másik felére mire ő lefeküdt mellém. Már majdnem leestem az ágyról annyira kikúsztam a szélére. Mivel  takaró nem volt elég nagy inkább feküdtem takaró nélkül csak hadd legyek minél messzebb tőle. Nem undorodtam. Féltem.

Az éjszaka egyre hidegebb lett én meg fázni kezdtem. Órák óta nem aludtam csak a plafont bámultam szorongva. Kényelmetlenül éreztem magam. Egyszer csak a takaró rám simult mire rémültem fordultam Joon felé aki mint egy kisgyereket takargatott be mindenhol. Az ablakon beszűrődött a hold és az utca lágy fényei így láthattam az arcát. A szemei szinte ragyogtak a sötét szobába amit csodálkozva figyeltem. Mintha elvarázsolt volna. Hirtelen mintha megváltozott volna bennem minden és az járt a fejemben, hogy lehet mégsem utál annyira?
Mikor észrevette, hogy figyelem abbahagyta a takaró igazgatását és a szemembe nézett.

- Nem akarom, hogy megfázz. – mondta mire elmosolyodtam a meghatottságtól. – Csak meggyűlne veled a bajom. – folytatta majd visszadőlt. A mosoly pillanatok alatt tűnt el az arcomról. Ölbe tettem a kezem és duzzogva néztem ki a fejemből. Hülyének tartottam magam amiért egy percig is megfordult a fejemben, hogy miattam teszi.
Teltek az órák én meg azt hittem megőrülök.

- Én ezt nem bírom tovább. – mondtam halkan majd felültem az ágyon. Joon-ra néztem aki mélyen aludt. Éreztem, ha tovább nézem akaratlanul is elmosolyodok ezért gyorsan elfordultam és felálltam. Óvatlan voltam és ahogy felálltam a kezemmel levertem az éjjeliszekrényről a poharat ami hangos csörömpöléssel a földön darabokra tört.

- A fenébe! – mérgelődtem majd gyorsan leguggoltam és letettem a kezem. Véletlenül beletenyereltem a szilánkokba amitől felszisszentem majd gyorsan a számhoz emeltem a kezem, hogy magamba fojtsam a szavakat. Pár percig a földön guggolva, füleltem és sas szemekkel figyeltem, hogy Joon felébredt-e de meg sem mozdult. Elvettem a kezem a számtól majd valami furcsát éreztem rajta. Megnyaltam a szám és éreztem a vér ízét. A tenyeremre néztem ami alig látható volt  ugyan a sötétbe de észrevettem,  hogy vérzik nem is kicsit. Földre néztem és csak néhány nagyobb szilánk darabot láttam amin megcsillant a Hold fénye. Lassan felálltam majd az ajtó felé indultam.

- Vérzel? – szólalt meg Joon amitől megtorpantam. Végig futott a hátamon a hideg, kivert a víz és a szívem a torkomban dobogott. Rossz előérzetem volt. A hangja mintha agresszív lett volna.

- I-igen. – dadogtam majd lassan rá néztem.

Mikor oda néztem már az ágy szélén ült lehajtott fejjel. Félelmetes volt… de valamilyen mást érzést és keltet bennem a látványa.

- Megőrjítesz.. – motyogta.

- S-sajnálom. – mentegetőztem majd gyorsan lépkedni kezdtem az ajtó felé. Épphogy kinyitottam az ajtót, de ő erősen bevágta, hogy majdnem kiszakadt a helyéről. A falhoz simultam kiutat keresve.

- Azt hiszed, hogy hagyom, hogy csak úgy kimenj ezek után? – tette a tenyerét a falhoz a fejem mellett.
- M-miért mit tettem? Csak eltört egy pohár… - mondtam halkan.

- Nem érdekel az a hülye pohár… - mondta miközben végig engem figyelt.

Szívem a szokásosnál háromszor gyorsabban vert mégis higgadtnak mutattam magam. Szemei csillogása igéző hatással voltak rám. Az eszemet elvarázsolta, de a szívemet nem, ezért vert olyan gyorsan a rémülettől.

- Nagyon ügyes vagy… - mosolyodott el sunyin egy pillanatra majd újra komoly lett. – Még nem hallottam olyan emberről sem aki képes volt kínozni egy vámpírt. – mondta mint aki csalódott magában.

A szám remegni kezdett és egyre  jobban a falhoz húzódtam. Nem voltam biztos benne, hogy jól hallottam amit mondott de rázott a hideg a félelemtől. Újra elvesztettem a gondolataim ebbe a nagy világba. Minden amit tudtam szerte foszlott.

- J-Joon? – dadogtam. Meg akartam kérdezni…
A reményem, mely azt súgta, hogy meg van rá az esély,  hogy félre értem a dolgokat végig, igaz haloványan de ott égett bennem.

- Mit gondolsz? – kérdezte kizökkentve engem a gondolataimból.  Közelebb jött hozzám majd éreztem, hogy csapdába estem a fal és Joon teste között. – Ki veszített ma este? – hajolt közel az arcomhoz. – Te vagy én?

A bennem feltörni készülő őrült lángokat egy még nagyobb láng fogta vissza azzal, hogy felemésztette azt.
Miután ajkai az enyémekhez értek egy kis ideig csak lepetten meredtem magam elé, aztán becsuktam a szemem. Keze a falról az arcomhoz vándorolt. A pólójába markoltam, és még közelebb húztam magamhoz. Addig folyton csak ellöktem magamtól. Féltem a közelségétől. Akkor először húztam közel magamhoz. Úgy éreztem, hogy percek kérdése és elégek a lángok közt amik miatta egyre magasabbra és magasabbra törtek. Nem akartam elengedni és azt sem akartam, hogy ő elengedjen engem.
Ha akkor nem csókolt volna meg, biztos elvesztettem volna az eszem. Kiborultam volna és megint elvesztem volna a világba. Azon az estén ott hagytam az emberek világát, mikor Joon megnyitotta az ő világa kapuját, amin én gondolkodás nélkül beléptem. És élveztem.

Sokáig nem értettem miért kérdezte azt, hogy melyikünk vesztett. Gyakorlatilag mind ketten vesztettünk, de az igazság az, hogy az igazi vesztes én voltam.